kerekerd'eux

még mik vannak, megjött a nyakpárna tegnap, vagy micsoda, hogy a fejem ne hulljon mindenfelé repülőgépen történő alvásnál, s még gyorsan egy icipicire összehajtható takarót is vettem, mert én hülye nem hoztam el tavaly, amikor egyszer (kétszer) adtak, mert mondom milyen ciki, bár gondolom használat után ezek a kukába dobják amúgy is? na mindegy, így a lelkiismeretem is rendben. ma nem látok rendesen, a fejem nagyon fáj, fúj a szél, lenyomok majd négy órát a kocsiban, ja, meg mellé egy kert, szép helyen, elmegyek ott egy régirégi templomhoz, mindenfelé virágzik már a cow parsley, de hideg van, az almafák még nem ontják a virágokat, de minden más igen, csak mi most az almára várunk egy másik kertben, odafelé földet kellene vennem a kertészetben, visszafelé meg a lidl, ha már kimozdulok, akkor szeretek mindent egykosszal, könyvet mit viszek majd az útra, még mindig nem tudom, az egyik biztosan Maria Stepanova, The Disappearing Act, viszont amit most olvastam el a napokban, két esti ágybanolvasós volt, ajánlom, David Szalay, Turbulance, nagyon tetszett, ettől a pasitól én mindent szeretek. Hát ilyesmik.

a reminder to all of us to keep striving for fairness, equality and the rule of law, mondta Obama. Na, de most vissza a munkába, a kertekbe, Ázsiába, nagyon sűrű, életemben egyszer hét áll előttem. Is.

az élő adást, fél héttől, ami otthon fél nyolc, de már sietni kellett, mert fél kilenckor ment a buszom, iparkodtam elkészülni, mert a beával tízre beszéltük meg, akkor ér be az ő vonata, nekem pedig az oxfordból jövő buszom, egyidőben, végig figyeltem a híreket, már rég nem találkoztunk, de a konzulátusig az a tizenöthúsz perces séta csak erről szólt, ami most van, a nagy napról, a változás reményéről, s mondhatná bárki, hogy mit pfázunk, mikor itt élünk, hát azért a hazánk nekünk is hazánk és szeretteink élnek ott és szívfájdító látni, hogy mivé lett, sétáltunk, odaértünk, ott concierge van, ő engedett be minket, ránézésre ázsiai ember, aki mosolygott nagyon, kérdezte, hogy a levélszavazást jöttünk-e leadni, mondtuk, hogy igen, elindította nekünk a liftet, felmentünk, ott mosolygós nő várt minket, tartotta a nemzeti szalaggal átkötött dobozt, ami be is dobtuk a leveleinket, csak ennyi? aztán mentünk gyorsan a mosdóba, aztán ki az utcára, mintha hirtelen más időszámításba léptünk volna, aztán mentünk megint egy nagyot, a napos, virágos londoni utcákon, akkor már elkezdtünk munka-család dolgokról beszélni, aztán megérkeztünk a svéd kávézóba, nagyon skandináv rajongók vagyunk mindketten, már előre beterveztünk, ott megebédeltünk, további sokat beszélgettünk, magyarul, és senki nem nézett ránk furcsán, néha ránéztünk a telefonra, hogy mi a helyzet, de már nem aggódtunk annyira, mi megtettük, amit tudtunk, most már szusszanjunk és reméljünk, aztán esett az eső, mi meg elindultunk, ő brighton felé, de én még egy könyvesboltot, gyorsan, ha már kiszabadultam a faluból, vettem is egyet, egy orosz író könyve, az ukrán helyzetről, amit erősen elítél, de nem részletezem, mert még nem olvastam, viszont a buszon david szalay könyvét olvastam, turbulance, magyarul is megvan, nagyon szeretem ezt a pasit, aztán felszálltam a buszra, vissza oxford felé, sütött a nap, az emberek jöttek-mentek az utcákon, a busznál az ember várt a kutyával, sok volt a hét, rengeteget tájékozótam (olvastam, hallgattam, sírtam) nem a köztévéből, hanem okos, értelmes emberekkel készített interjúkból, például, sok cikkből, innen onnét, nem fészbúkról és csak egy helyről, szerencsés vagyok, hogy két csodaszép országot is az otthonomnak hívhatok, de valljuk be, az igazi otthon mindig magyarország marad, hát hogyarohadtéletbe nem viselném szívemen a sorsát?

van még, ami csak bimbós, fogalmam sincs, hogy mi lesz belőlük, de voltak még ilyen nagyobb dupla fejűek a választékokban, szóval lehet, hogy azok. már most elkezdtem gyűjteni, hogy jóóóó sok nárciszhagymát tudjak venni ősszel, úúgy szeretem őket. Írom a listát, hogy miféle újakat szeretnék jövőre. Mondjuk még az is van, hogy összevissza időben nyílnak, de az meg pont jó is, mindig van valami szép-új.

misére mentem. A falunkhoz tartozik egy másik templom is, ami egy farmon van, van négy ház és sok föld és a pici templom, mindig a kedvencem (ja, itt lent a képe). Nem a templomban voltunk, hanem a dombon, ahonnét csoda kilátás nyílik kelet felé, a napfelkelte felé. Nem volt csodás napfelkelte, de egy időre vörös volt az égalja. Sokan jöttek el. Utána békönös zsemlét és kávét-teát kaptunk az egyik pajtában. Csuda kis reggel volt. Aztán dolgoztam kicsit, mert ma az idő nem volt a legjobb, viszont úszok a munkában, képek leadásában, egy könyv nyomdába megy, s ahhoz kell elküldenem 124 képet, azokat átnézni, és kiszedni az elektromos vezetékeket a bárányos földek fölül, például. Holnaptól viszont csuda idő jön, így arra toltam át a kerti munkát, ami halad, megkezdtem a ground elder (magyarul podagrafűnek hívjuk, de úgy sose használtam még) kiszedését, legnagyobb ellenségem. Tök szép a kert, s most így estére elmúlt a brutál szélvihar, s nagyon szép napos napok jönnek. Egy újabb Olga Tokarczukot olvasok. Aztán ma délután végre újra ráültem az evezőgépre. A múltkori (nem is meséltem aztán) ételmérgezés kivette az összes erőmet, hihetetlen módon levett a lábamról, ilyet nem láttam soha, nem megyek inkább részletekbe, de egy takarítónőtől sűrű elnézéseket kellett kérnem, aki viszont nagyon megértő volt, hálisten. Huh. Na mindegy, mert ennek erdményeként lecsusszant két kiló, hihi. Most már vinnyogok, de tényleg szörnyű volt, mert utána jött rá egy torokvalamicsoda, gondolom a sok hányástól, de mondom, nem megyek a részletekbe. Ma végre már volt erőm ráülni az evezőgépre, s a második legjobb időmet hoztam, ezt nem is gondoltam. Tolom most újra minden nap, a kirgizi útig megállás nélkül. Majd egy napra felhagyok vele, jövő vasárnap, amikor is irány London, leadni a szavazatomat 🇭🇺 (ha addig ki nem tör a háború otthon, mert már a bbc is azt mondja, hogy emergency meeting lett összehívva. Na, ha mégsem lesz szavazás, akármilyen mondvacsinált hazugság miatt, akkor első leszek, aki csatlakozik az utcára vonulókhoz)

könyves, amit lent kezdtem (március 17) még azzal egészítem ki, hogy
Olga Tokarczuk, Őskor és Más idők. Annyit mondok ezzel a nővel kapcsolatban, hogy csodálom. De ez még nem is a legjobb kifejezés. Irigylem? Az meg olyan negatívan hangzik. Nagyon nagy kedvencem lett.
Krusovszky Dénes, A másik mozaik, a listán nagyon fent volt, s megkaptam Pankától, hú de örültem! Mindjárt végzek is, befér még márciusba. Jó kis novellák. Tőle az örök kedvencem az Akik már nem elszünk sose, ajánlom, aki még nem ismeri.

Áprilisban egy tíz órás repülőútra megyek, de lehet az húsz is, ha odavisszába gondolkozok, márpedig igen, úgyhogy viszek könyvet, még nem találtam ki, hogy mit, miket.