Month: June 2012
-
a blognak van saját domain-je. A vándorlások után, freeblog, blogspot, úgy döntöttem, hogy akkor legyen csak duplavé duplavé duplavé pont kerekerdeux pont hu. Aki már nem emlékszik rá, hogy honnét van ez a semmilyen név, elmondom, hogy szerettem volna a kerekerdőt, de az már sajnos foglalt volt. Gondolkoztam, gondolkoztam, aztán így jött a fejemből a kerekerdeux. Egy kicsit szójátékos is, mert a d’eux meg azt jelenti,…

hív a haza, akkor menni köll. Különben munkamegtagadásnak számítana, azt hiszem. Pedig most úgy megpróbálnám, hogy milyen az és mit vonz maga után. Minden olyan sűrű mostanában, nem mintha bánnám, dehogy is. Amúgy meg, ma az ember kimondott egy szót, “ősz”, ez volt az érzésünk ma reggel, füstölgő bárkák, hűvösös reggel. Aztán már megint nyár…

ügyben telefonált egy fiatalember a google maps-től, közösen rögzítettük a cégünket a térképen, pontosan ott, ahol van, milyen érdekes már, mondtam is neki, hogy egyeseknek micsoda állásaik vannak. Megkezdődött nálunk meg a lakásvizit, majdnem egymásnak adják a kilincset. Hogy itt micsoda fénysebességgel cserélnek gazdát albérletek, hihetetlen. Ennyi most, fél héttől kicsit sok volt a nap, de most…