kerekerd'eux
avagy kerekerdő
recent posts
Month: June 2017
-
magam ügyesen, a nagynagyfőnök levelén, amit küldött, olyan személyes és olyan kedves, el is tettem magamnak, örök emlékbe. Baromi szerencsésnek érzem magam, hogy megtehetem, hogy egyszer csak ugorjak egy nagyot, bele, fejest. Már most sokkal több munka, mint ez valaha volt, de egész máshogyan sok. A legegyszerűbb dolog volt leülni a gép elé naponta, ledolgozni,…

azaz 14 embert tanítottam, igyekeztem tudásomat átadni – pár még folyamatban – az utóbbi években. Az elején, még kevesen is voltunk, nem volt vándorlás, nem volt ilyesmire szükség. Aztán, főleg, hogy innét Angliából dolgoztam be, növekedtünk, kellettek (volna) új emberek. A tizennégyből egy része magától ment, más részét küldték. Most van egy, akivel baromi szívesen…

nap van már csak hátra. Ma este még dolgozni akartam, csak elment fontosabb dolgokkal az idő, lám. Fura, hogy szomorúság is van bennem, elég rendesen. Olyan sokat köszönhetek ennek a helynek, úgyhogy én most csak a szépre emlékezem. Az úgy volt, hogy kétezerhatban, amikor az első állásomból elegem lett és megismerkedtem az akkori pasimmal, nem…

hogy mit tudok nyavajogni a meleg miatt. Totálisan ledönt a lábamról. Ezerkilencszázhetvenhat óta nem volt itt ilyen meleg, mondják, harmincnégy fok, nálunk éppen annyi van most, de holnapra tizet leveszünk már, nahálisten. Nem tudok gondolkozni, nem tudok aludni, nem tudok semmit csinálni, ide nekem a hűvöset, aztán beindulnak az energiakerekeim. Szánalmas, hogy folyamatosan az időjárás…