jöttem hazafelé, az M4-en már, jó nap volt, de addigra már a reggeli három óra odavezetés, majd kikeveredni át a városon munka után, meg az egész fotózás, napsütés, sok sok ember, vá, mindegy, legalább hazafelé, s azon gondolkoztam, hogy milyen nap van. Fogalmam sem volt. Teljes üresség. Oké, ha a ma nem is, gondoltam, akkor…

napok vannak. Elmúlt a nagy hőség. Legalább is egy időre. Bírható. A ma esti munkára és holnap reggel is, már farmert húzok. Egyik kedvenc helyemre megyek, egy naaagynév emberhez, s komolyan mondom, ő a legkedvesebb, legemberibb, legnormálisabb, legintelligensebb, leg. Ő nem lesz otthon, de menjek be, nyitva lesz a ház. Szerdán meg a kórházas munka…

a várva várt szombat, igaz, hogy még nincs tíz fokkal kevesebb, de már legalább felhős, az segít. Én északra indulok, négy órára (ha nincs forgalom, s az esti meccs és a hőség miatt talán nem lesz), egy kert, amit jól ismerek, nem lesz nehéz, de jó nagy, piknik a kertben a kertészekkel este, aztán holnap…

kilenckor Angliában ne legyen 28 fok, de még reggel kilenckor se legyen az, semmikor sem, álljon meg 25-nél, mondjuk. Tegnap olyan kertben voltam, hogy kb a földről lehetett volna enni, három főállású kertész, mellette még besegítők, csak hogy teljes képet adjak. A vizespalackomat az üvegházban lévő slagról tudtam feltölteni. A házvezetőnő nem kérdezte meg, hogy…

egy kis munkásnaplóm, már abban is elvesztettem a fonalat, hónapokkal ezelőtt. Felveszem újra majd. Muszáj leírnom az elmúlt hetek történéseit. Meg azt, hogy a ma esti munka-kert-ből szóltak, hogy vigyek fürdőruhát és ha végeztem csobbanjak, jól fog majd esni a hőségben. Milyen kedvesek már. Reggel is visszamegyek oda, úgyhogy reggel is csobbanok akkor. A hegyekben…

már nagyon vártam, hogy itthon egy egész napot, talán hétfő estére elmegyek egy kertbe, de amúgy semmi más. Vacsora után kényelmesen elhelyezkedtem megnézni a Ponies c. sorozat hatodik részét, tök jó, ajánlom mindenkinek, ráadásul az egészet Budapesten forgatták, Budapest Moszkvát játszik. Na, de a fránya vaccapomon látom ám, hogy ír az egyik könyves nő, hogy…

az első csokorral hoztam be ma, telistele vele a kert vége. Nagyon-nagyon szeretem. Bár voltak hőség napjaink májusban, június aztán hideg lett, fura idők ezek a kerteknek. Kitaláltam, hogy ma csak a kertben leszek, aztán persze nem, csak majd egy kicsit, mert muszáj rendezni a képeket. A hajamat is le kellene vágni, vá. Persze, hogy…

ilyenkor Brooklyn utcáit jártam, de köbö csak négyet, mentem pár blokkot, fagyival, aztán egyszer csak már fizikálisan fájt, rettentő hőség, 35 fok volt és 200% páratartalom vagy hát legalább is annak érződött. Volt pár szürreális napom megint, még emésztenem kell az egészet. Fárasztó és csodás egyben. Tegnap egy nagyon hírös nővel ebédeltem, csak ámultam ám,…

a jegyem nyújorkba, odavissza, hétfőn oda, csütörtök vissza, de még azért holnap egy utolsó időjárájelentés, aztán akkor lesz biztos, hogy tényleg megyek-e. én ilyen kiszámíthatatlanságban soha nem tudtam élni, de én már mindent elengedek. mondjuk nagyban segít, hogy itt rettenet az időjárás, a kertek szétkaszabolva, a múlt héten 35 fok, a rózsák két nap alatt…

könyveket inkább hagyjuk. siralom. legalább is a korábbi hónapokhoz képest. maradok a bolgárnál, georgi gospodinov, júniusban is, megvettem tőle a “time shelter”-t is (vinteden egy fontért, teljesen új) közben pedig megérkezett douglas stewart új könyve, “john of john”, már tavaly megrendeltem, amikor bejelentette, aláírtpéldány. a shuggie bain volt az első könyve, szerelem első olvasásra, aztán…