telefonáláskor. Vasárnapok, azok voltak a gyomorideges napok, akkor szoktam hazatelefonálni, akkor rendszeresen, egyéb napokon rendszertelenül, mindig arra mantráztam, hogy csak ne anyám vegye fel a telefont. Nem volt gáz, soha nem veszekedtünk olyankor, de nem lehetett tudni, hogy mennyi alkohol van éppen a szervezetében, kit fog elszidni, mennyit affektál. Egyik nap ránéztem a telefonra, majdnem…

még, találkoztam két magyar lánnyal. Egyiket régóta ismerem, a másikat akkor először, bár online-osan már ismertük egymást. Kirándulni akartunk, de az idő nem volt túl jó, így nálunk találkoztunk – gyerekmentes övezet és mindkettőtől kb ugyanaz a távolság. Egy csomót készültem, ebéd, sütöttem kalácsot, pont húsvét volt, tényleg. Nekik az volt a lényeg, hogy egy…

mindig kihozza belőlem, hogy elkezd járni az agyam, pont mint a sweet pea tornyom, ágakbogak összevissza, aztán mindenhonnét kipattan egy virág, egy gondolat, nem egyszerű kibogozni őket. Tegnap este éppen hazaestem két irtó hosszú és fárasztó nap után, ráadásul nem voltam túl boldog, bár azt hiszem, hogy mindenből ki tudom hozni a legszebbet, itt azért…

köröm a kutyával. Már, amikor itthon vagyok, mert olyankor az ember viszi, de ő ezt a kört nem szereti, ő másfelé megy, ami régen a kedvencem volt, amikor még a kutya tudott rendesen járni és mehettünk árkonbokron át is. Most inkább falukörre viszem, mert ott találkozik kutyákkal, amit szeret, bár nem sokat foglalkozik egyikkel sem,…

főleg eszek. Először nem tudtam. Az ember tegnap jön haza bevásárlásból, s mondja, hogy virágot akart venni nekem a piacon, de aztán meglátta, hogy a kenyeresnél van fonottkalács, inkább azt hozott. S de jól tette. Már kétszer volt az az ebédem és egyszer a reggelim. Szuperegészséges. Sok tehetetlenség pillanat van, hogy nem vagyok otthon, segíteni…

nincs itthon, tudod? Igen tudom. Fél perc sem telik el. Te tudod? Mit mama? Hát hogy anyád nincs itthon. Igen, azt tudom. Fél perc. Anyád nincs itthon. Igen beteg. Mikor elment, ullan vót, mint a halál. Egy dolog, amiben nagyon otthon vagyok, az a türelem. Ha m

majd még visszatérek, az egy külön regény. Már nem tudom, hogy az új szemüvegtől vagy ettől a sztoritól fáj-e a fejem és vagyok kába. Van egy tippem. Nekiláttam dolgozni kicsit reggel. Meg írni a kis könyvemet (majd erről is egyszer mesélek), aztán az sem ment nagyon, így inkább sütöttem egy almásgalettet, azzal gond nem lehet.…

gyertyát, ahogy minden reggel, aztán a kávé, aztán csak ültem, végtelen fáradtságomban, test és fej. Sokat jár eszemben a nap, amikor apu testvére felhívott, hogy apu meghalt. Szomorúság volt, egy szinte idegen ember, akit nem is nagyon ismertem, de az a pár találkozás, ami későn, már túl későn megtörtént, az mindig szép emlék marad, mindig…