van kékje az égnek. Az Egyesült-Királyságban 37 napja esik az eső. Van olyan város, ahol 17 napja nem látták a napot. Skóciában vagyok. Végig esett, ahogy jöttünk, de jó forgalom, nem fárasztott le a 8 óra vezetés. Közben egy jót ebédeltünk is. Ma végre látszik a kék égje. Le is sétálok mindjárt a tengerhez, hóvirágos erdőn át. Hóvirág viszont még csak éppen, tavaly ilyenkor meg már szinte túl voltak a javán. Hideg, eső. Megjártam a várost, arckrémet kerestem, pont volt is olyan, amit használok, de az utastársam/lakótársam/tanítványom mondta, hogy azt a márkát inkább bojkottáljam, mert nagyon támogatják Grönland elfoglalását, ó, hogy én micsoda burokban élek, sebaj, találtam is egy másikat. Meg tollat, amit már rég kerestem, egyetemi városban csak van pappírbót, volt, aztán meg a könyvesbolt, ami mindig a hab a tortán, ezeket vettem:
Olga Tokarczuk, Drive your Plough over the Bones of Dead (Hajtsad ekédet a holtak csontjain át, magyarul is megjelent 2019-ben), még a pénztárosfiú is mondta, hogy ez micsoda jó választás, el is kezdtem azonnal olvasni, az első sorától kezdve nagyon-nagyon megfogott. Olvastam régen tőle az Őskor és más időket.
Svetlana Alexievich, Chernobyl Prayer
David Szalay, Turbulance
Na ezt még reggel írtam, aztán közben el kellett menni, le a tengerhez, hóvirágtengeren át, utána rendbetenni a workshop helyet, aztán ebédelni egy kis halászfaluban. Ez az első nagyobb munkám idén és tiszta nyaralás az egész, viszont már kicsit honvágyam is van.
Leave a Reply