kerekerd'eux

munkanap, ami a lakosság nagyrészének az első, hétfő, az év első hétfője, jajj. Az a forgalom, amikor áldom az eget, hogy nem kell ebben ülni minden áldott reggel, rengeteg autó, mintha még tavaly óta még több, ötven percre mentem csak, s majdnem végig autópálya, aztán lejöttem róla, aztán örültem, hogy jé, itt van egy kis hó, éppen csak fehér minden, jajjdeszééép minden, vártam nagyon, hogy a kertbe érjek. Már csak pár percre voltam, amikor egy emelkedő csupa jég volt, nem tudtam felmenni. Így járt egy másik autó is, még pont le tudtam őket előzni, aztán készvége. Onnét a kert csak tizenöt perc volt gyalog, a létrámat mégsem cipeltem, minden mást igen, szerencsére, hogy a bőröndhúzós féle táskámat vittem ma, így az gurult a jégen rendesen. Gyönyörű volt minden. A nap is kisütött, hideg és nap, vá, tökszép, aztán végeztem is, s elindultam a kocsihoz, azt reméltem, hogy senki nem csúszott bele. Az út ugyanúgy jég, de a másik oldal nem volt olyan védett, nap is érte, ott már lehetett menni, de oda úgy tudtam átmenni, hogy visszagurultam, le a dombról, majd fel a szembejövő sávban, pici út volt, jeges is, szóval baromira bíztam a védőszentekben, hogy senki nem jön belém szemből, csak az én hibám lenne, de nem, hálisten. Izgalmasak az ilyen napok. Ma éjjel még hidegebb lesz, de csak a faluba megyek el a nagykertbe, igen várnak, mert egy évig kussoltam, de most akkor oda is átjárok majd. Naagyonszép, naagyonfotogén. Közben nézegetem a repülőjegyeket Invernessbe, északskóciába, hogy ott van egy kert, amit imádok, s nagy a hó, jól áll annak a kertnek is a tél, de esély van rá, hogy ott ragadok. Megállt az élet, megjött a tél.