kerekerd'eux

visszatérve. Megérkezek egy nagyon előkelő kertbe, ahova földi halandóként sose jutottam volna el, s ahol a lédi nem szereti a földön heverő gyümölcsöket, azt ne fotózzam, rendben, de mi történik azzal a gyümölccsel, ami leesik? hát az megy a komposztra. fel is vettem egyet, hogy megegyem, éppen akkor esett le, hát ne egyem meg, szedjek a fáról, mondja a kertész. így történt, hogy volt leesve pár birs (ami a nagykedvencem és ritkán jön szembe, alma az most annyi van, mint a sár), mert hálisten, előtte nap viharos szél fújt, szóval volt leesve, meg segítettem is nekik, megráztam jól a fát, áganként ráztam, négy fát, ezt hozzáteszem, de ezt nem vallom be vallatáson, le is szedtem párat. Igen ám, de hogyan menekítem ezeket most? A fényképezőstáskám jó nagy, vannak kis fakkok a lencséknek, a gépet távozáskor nem tettem el, hanem a nyakamba akasztottam, a fakkokat meg megtöltöttem birsalmával. Nem volt ott egy lélek sem, amúgy sem, addigra. Ez a gyümölcs mindig lázba hoz. Ezelőtt meg egy luxushelyen szálltam meg, szállattak meg, ebéddel-vacsorával, de ott azzal töltöttem az időt, hogy Grúziába szervezett kulturális utakat nézegettem, mert a ferrári meg a bentlik láttán gondoltam, hogy szívesebben járok a földön, az igazin. Azelőtt meg két napot töltöttem egy barátnőméknél, kerteket jártunk, kerteztünk, a városba bementünk vacsorázni, hú sose felejtem ez azt a főfogást, almásban is jártunk, jól aludtam, amíg szombaton el nem kezdett üzengetni egy ügyfél reggel fél héttől fogva, tízkor mondtam neki, hogy hétvége van, s ettől stresszes lettem, amin csodálkoztam, miért húz fel ennyire, mikor már azt hittem, hogy az ilyen meg se kottyan. S most meg itthon, szomszédnénivel végre leülünk egy kávéra (az délelőtt, ha tea lenne, az délután, de én ilyenkor is teát szoktam, de neki kávét csinálok) mert ők az egész augusztust a másik házukban töltötték, s a hétvégén elmennek hatvanadik házasságit ünnepelni, szóval gyorsan előtte, aztán szaladás az optikushoz, mert készen van a szemüvegem, állandóra, igen várom.