Hátrahagyni mindent, ami
fájdalom,
nincsen örök falevél
az ágakon.
Nekivágni, ha a világ
túl hideg,
útra kélni, nem köszönni
senkinek.
Megnézni, a vizek mélyén
mi ragyog,
tó tükrétől nem kérdezni,
ki vagyok.
Odemenni, hol a hegyek
fénylenek,
hogyha lenni elfáradtam,
mért legyek?
Napkeltéig át is érek,
ne sírj hát,
a világból elmegyek én
mezítláb.
Tóth Krisztina
Leave a Reply