kerekerd'eux

nagyon át lettem dobva a palánkon, de lehet, hogy nem is ez a legjobb szó, de mindegy, jól kicsesztek velem, viszont ezt nem így élem meg. Ez ember puffogott egy csomót, morgolódik, de mondtam neki, hogy a morgolódás tök értelmetlen, ez van, kész. Megpróbálom elmondani, hogy mi volt úgy, hogy ne fedjek fel részleteket. Fotózni voltam Dorset-ben, két és fél órába telt odaérnem, csuda hely, csuda kert (ilyen szintű gazdagságot még nem láttam, de az a féle, ahol a pénz nagyon jó izléssel, odafigyeléssel, kedvességgel párosul, na mindegy is. Annyit mondok, hogy még a táskáimat is behozták az autóból, hirtelen azt hittem mégis egy hotelben vagyok, de nem, csak magánház). Ezután onnét másfél órára lett volna, még délebbre, egy fotózásom, két napos. De ennek a közepébe valaki (akivel dolgozok valamin együtt) beszervezett nekem egy fotózást egy kertben, másfél órára tőlünk, a Cotswoldsban, ami a kert is maga, de ahol az xy lehet, hogy kijön majd és akkor lefotózhatom. Lehet. Kértem, hogy ne szervezze erre a péntekre, hanem a következőre, mert délen vagyok és hazajönni három órát, majd visszamenni három órát, hát vicc. Beszéltem az xy asszistensével, ő is mondta, hogy emiatt ne autózzak ennyit, mert az xy még ha azt is mondja most, hogy oké jövök, az még nem biztos, hogy éppen akkor lesz kedve. Óbm. Bár nem lepett meg, nagy híre van a nőnek. Jó, ebben a tudatban elkezdtem a csudahely fotózásról menni tovább dél felé, amikor a nő, aki ezt betervezte nekem, hív, hogy most hallotta, hogy nem megyek, de ezt az xy-al nem csinálhatjuk meg, oda kell menni, tök mindegy, hogy ha nem is lesz ott, de nekem ott kell lenni. Nem lettem egyáltalán ideges, valamiért én egyszerűen nem vagyok semmitől ideges már, zéró, pont akkor parkoltam le Shatesbury-ben, de még nem szálltam ki, így fogtam magam, megfordultam, irány haza, brutál forgalom, három órámba telt hazaérni. Rettentő fáradt voltam, 4.30-tól 9-ig dolgoztam, utána a vezetés, na fél órát tudtam itthon aludni, kipattanás az ágyból, majd mentem a kertbe, Oxfordnál persze baleset volt, vá, 4 órára ott voltam, amikor persze, hogy süt a nap, na mindegy, hurrá, itt vagyok. Mondja a kertész: de xy nincs ám itt. Mondom mi? Igen, igen, xy nincs itt. Ki mondta neked, hogy itt lesz? Hát mondom végül is a lehet kategóriára lettem iderendelve. Ja, hát oké, menjek nyugodtan a kertbe, de csak a walled garden részben maradhatok, sehova máshova nem. Meddig akarok maradni, kérdi. Mondom neki, hogy amíg lemegy a nap. Ja, hát azt nem lehet, mert amikor a család itthon van (a házuk nincs a walled garden közelében egyáltalán, a hatalmas birtok egy másik részén van), akkor 6-kor mindenkinek el kell menni. Ó mondom fasza, mert süt a nap ezerrel és ilyenkor készülnek a legszarabb képek, de hát jóvan. Na, ír az egészet összeszervező nő (semmiről fingja sincs, de mindegy, ezen se puffogok, ez az ő baja), hogy a nagy üvegházakat ne felejtsem el. Mondom neki, hogy oké, meg kell kérdeznem, mert én a walled gardenből ki nem tehetem a lábamat, azok meg kint vannak (egyébként pont ott, ahol az autó felé mentem volna vissza), a kertész mondja, hogy meg kell kérdeznie az xy-t, de szerinte nem fogja engedélyét adni egyébként. Oké, ezt megmondtam az összeszervező nőnek, aki hogy akkor ő most ír egy smst az xy-nak, mert ők barátok. Olyannyira, hogy persze választ nem kapott ám. Hol nem szarom le, hatkor kisétáltam, s pont volt időm így még hazafelé bemenni az Aldi-ba és venni mindenfélét, köztük két jó nagy dinnyét. Na kinek volt a legjobb napja végül, nekem.

Ui, hozzáteszem, hogy bár nem húztam fel idegileg az egészen magamat, azért vonom ám le a tanulságokat. Nagyon érdekes az is, hogy egy semmiből lett gazdag nőnek, csak mert halomban áll a pénze, s ettől van hatalma, miért fontosabb az ideje, mint egy fotósnak? Semmitől. Mindenki idelye pontosan olyan fontos, csak ezt a zéró intelligenciával rendelkező emberek nem fogják soha megérteni.