kerekerd'eux

egy kő. Még az esti Hollandiából hazaérés nem annyira, de ma reggelre már azt éreztem, hogy huh. Nagyon huh. Mintha lement volna húsz kiló (pedig sajnos nem megy az ilyen gyorsan), s végre, szusszanás. Még van idénre ez meg az, de a java már kiment. Olyan brutálszerencsém volt megint, hogy azok az őszi képek ugye, hogy minden nap szakadó eső itt, s láss csodát, ma kisütött a nap, elhúztam a kisfaluba, meg a közeli erdőkbe ott, találtam sok őszi színt. Nem október, de majd színezek még rajta. Másfél óra volt oda, másfél vissza, tekeregtem kicsit erdei utakon, aztán hazafelé egy olyan kertészet mellett hoz az utam, ha Oxford felől jövök haza, amit úgy hívok, hogy kommersziális, mert ez egy lánc, s általában ezeket nem szeretem, de árvácska kellett volna, ott azt találok mindig, aprót, találtam, de nem is az, olyan hunyor, te jó ég, s telistele virággal. Vasárnap lesz majd a kertnapom, mert holnap szakad egész nap, szombaton ukránbarátokkal találkozok, aztán vasárnap szussz, kert. Jövő héten jön egy kis fagy, kicsit ráncba szedem a kertet, meg el kellene már ültetni a nárciszokat, s rá a hunyort, van még három kisebb hunyorom is, egy szuper kis kertészetből, Skóciából. Nem kommersziális (az a legnagyobb különbség ilyen helyeken, hogy nem teherautókon hozzák az árut, hanem ott ültetik, nevelik.. stb) Olyan, mintha itt lenne már a tél, éljen. Nem mellékes az sem, hogy az Erzsinéni kommunikál, igaz szavak nélkül, de felébredt, végre, hurrá, na az ám a nagy kő, ami leesett.