kerekerd'eux

avagy kerekerdő


én is használom, barátokkal főleg azon értekezünk, viszont nagyon bekúszott oda a munka és nem örülök neki, hétvégén is ketten üzentek munkaügyben, miközben valakivel valamit ott akartam megnézni, de szúrta a szememet az ügyfélüzenet, s mivel az ember vállalkozó, hát nincs hétvége, francokat, csinálok, rájuk se néztem. Azt mondják, hogy az email már őskövület, azt a mai fiatalok már nem is használják. Félelmetes tempóban változik a világ. S a legfélelmetesebb az AI (mesterségesintelligencia), mesterséges és intelligencia, már a kettő együtt hogy hangzik? Hogy ezek a programok olyan sebességgel olvasnak és dolgoznak fel infót, amiről mi álmondni sem tudnánk, s nemsokára úgy rángatnak minket, ahogy tudnak. Soha életemben nem használtam a chat gpt-t, eszembe se jut, minek, egyáltalán? Egy barátnő és kislánya beszélgettek valamiről, ötéves, mondja az anyjának, hogy hát ha nem tudod, akkor kérdezd meg a chat gpt-t. Miközben tudom, hogy a mai gyerekek ebben nőnek fel, ebbe nőnek bele, milyen jövő vár rájuk? Tűnnek el a munkák, nemrég én még fordítónak képeztem magam, papírszótárral, volt pár fordító program már akkor is, na de most? Nincs rájuk szükség, na jó, van még, de el lehet képzelni. Rengeteg munka tűnik el, már robotokat tesztelnek otthoni használatra, nem, nem irigylem a mai gyerekeket, lehet, hogy a mama is pont ezt mondta annakidején, hogy jajj az én világomban, nem tudom, sokan már a tabletten tanulnak, nincs könyv, nincs nyomtatás, Finnországban zárják be a papermill-eket, mert már egyre kevesebb az igény papírra, óvjuk a környezetet, olvass képernyőn, ami soha nem bomlik le, ha majd egyszer elromlik, meg járj elektromos autóval, majd egyszer egy nagy akkumlátortemető leszünk. Áh, mindegy is, az ember homokba se dughatja a fejét, de nagyon ne is akadjon fenn, próbálok evickélni, ahogy tudok, rendeltem is két könyvet, igazi papírból. Amíg még lehet.

Posted in

Leave a Reply

Discover more from kerekerd'eux

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading