már megint eltelt egy hónap, mióta itt jártam. Vasaltam vagy egy órát ma reggel, ma nem megyek sehova. Ilyen nap nem is tudom, hogy mióta nem volt. Éjjel fent, sok gondolattal, két napja a mamával álmodtam megint, életnagyságban volt, a haja frissen dajjjerolva, jól nézett ki, nem a lefogyott, beesettszemű öreg néni volt, mint ahogy utoljára láttam, hanem amikor még rendben volt minden, jól nézett ki nagyon, nyújtotta a két kezét, fogjam meg, én csak azt mondogattam neki, hogy küldj egy jelet, kérlek küldj egy jelet. Nem tudom miféle jelre várok, a mama meghalt, csak bennünk él, pár emberben az egész világon, miről is küldjön jelet, magáról, hiszen itt van mindennap. Ma is pakolom a cuccaimat egy holnap utazásra, s a fiókban, amiben a polóféléket tartom, ott van egy mama felső, amit sokat hordott, jó látni. Az is egy jel, gondolom. Na mindegy. A fejem tele mindennel, de jó dolgokkal ám, csak sok, sok, sok. Hétfőn London belvárosába mentem be, a Kings Cross állomásnál egy kis utcába, ott volt két kert délelőtt, majd kelet Londonban délután, s belvárosból eljutni kelet Londonig csuda volt, egyébként tényleg, csupa öltönyös mindenki ebédelt, álltam a zebrán a piros lámpánál, mentek át emberek, na én is lehetnék, gondoltam, de most meg itt ülök a kocsiban, hova kerültem, a kis faluból, hatalmas fényes, csillolgó épületek, amiket eddig csak túristaként láttam, gyalog, mentem tovább, tovább, egy nagy kereszteződés és hopp, egy teljesen más világ, más emberek, más kultúrák, ilyet talán nem is láttam még itt, de színes, élettel teli, nem olyan mű, mint a belváros, jó volt látni ezeket a más, igazi embereket, szerettem itt mindig azt, hogy van mindenki, de hogyan jutott el oda a világ, hogy mindenkit utálni kell, aki nem mi vagyunk, na erre az útra most nem térek ki, mentem tovább tovább, megérkeztem a fotóhelyszínre, csuda kis kert, két csuda emberrel, balett-táncosok, s nem utáltak, mert magyar vagyok, csak mondom. De mondom, erre nem térek ki, hosszú nap volt Londonban, aztán este későn haza, másnap újra el, csak nyugat London, azt már fejből, csak parkolni tudjak, mindig az a fontos, a többi már megy. Megy az év, szalad, soha egy évet nem éreztem még ennyire gyorsnak, nyugi van közben meg, holnap Amerika, három éjt leszek, aztán jövök, aztán Mallorca, újra, más kert, a sziget másik felén, sok sok minden van, amiről majd aztán mesélek, de most csak egyre vágyok, egy nagy medence, egy óra úszás, semmi más. A gyertya ég, a meditáció már állandó, hú a legjobb dolog a világon.
Leave a Reply