Ülök a napsütött falon
s egy árnyékon gondolkodom.
Bokám körül hűs áradat
birtokba vette lábamat.
Ahogy növekszik, ő az éj,
mellemre és fejemre tér.
Terjed hamar, nincs semmi más,
csak ő, a teljes pusztulás.
Egykedvű, nem bő, nem szoros,
ősidő óta otthonos.
Weöres Sándor
Leave a Reply