A ház mögött, a táj fölött már égési-sebtõl üszkösült az éj,
de a nehéz-szagú szobában még sötétben tapogatott a két kelő fehérszemély.
A falu színesült odakinn, holt idomaikból kikeltek a fák…
benn a két lány a zsalut kinyitotta, szemükbe tódult a fény, a világ.
Rikoltott a kakas az ólban és a csönd selyme kettéhasadt.
A lányok réklit húztak és szoknyát és összebeszéltek tücsköt-bogarat.
Szemükben még tusakodott az álom-legyekkel a hajnali fény –
ajtó nyikordult… és meztelen lábuk már frissen szisszent a konyha kövén.
A konyhában még minden aludt, még a máz is az edényeken
s a kicsavart mosogatórongy s teknõben a tészta, az élesztõtõl lázbetegen.
És vízért indultak a fehérszemélyek, arcuk piros volt, szemük ragyogott,
kezükben a vödrök csörömpölve köszöntötték a Napot.
Weöres Sándor
Leave a Reply