nem maradnék még pár napot, de azt sem, hogy nem indulnék már vissza. A majomkutyánk úúúgy hiányzik, nem hallottunk felőle semmit tizenegy napja, ami azért jó is, mert indulás előtt úgy volt, hogy lehet, hogy én jövök csak haza, az ember meg marad a kutyával, mert valami betegségre gyanakodtak nála, ami miatt nem mehetett volna kutyák közé, úgyhogy pakolás helyett az állatorvosnál dekkoltam vele, de szerencsére nem volt semmi baja. A nyaralás fénypontja az volt, amikor leszállítottak minket az intercity-ről, amivel Pestről tartottunk hazafelé, este, sötétben már, ahova azért kényszerültünk elmenni, hogy felvegyük a sürgősségi útlevelemet, mert ugye nem vettem észre, hogy lejárt a régi, de azt sem vettem észre, hogy nem retúr jegyet kaptunk, hanem csak simát, de készpénz meg nem volt nálunk büntetést fizetni, és mivel az embernek nincs olyan, hogy lakcímkártya, akkor a következő állomáson szálljunk le.. (jegyet venni és át a következő, utolsó vonatra) Az ember szerint micsoda égő, hogy semmire nem figyelek, szerintem meg micsoda kalandos, de a kalauz nagyon nagyon jófej volt. Na hát ilyenek.
Lelkileg és fizikailag is megterhel mindig egy ilyen nyaralásnak nem nevezném rohangálós hét, mert bevállalok mindent, mindent megígérek, időmön felül.Képet alig csináltam, olyan szinten nem voltam önmagam. Ilyenkor főleg megfelelni kell, szép sima az arcod, látszik, hogy nyugodt életed van, biztos igen jó nektek ott Angliába’, ott olyan jó az élet. Így, így.
Leave a Reply