kerekerd'eux
avagy kerekerdő
recent posts
Month: January 1970
-
éppen valami nagy munkában voltam, a számítógépemen, az ember is itthon volt, mert a nagy vihar miatt úgy döntött, nem megy be Londonba munkaügyben, ráér az majd hétfőn is, nagy lesz a vihar, biztosan megáll az élet, rádől egy fa majd a sínekre, kettő is, akkor meg ülhet a vonaton napokig is, szóval nagy munkában…
-
véget ér a január és már nagyon várom a végét. Ez most nem lett jó, nem kezdődött jól az év, olyan semmilyen itt a tél is, volt pár fagyos nap, de más nem, tegnap meg egyszerre tíz fokot melegedett, attól meg a fejem fájt brutálra, meg volt egyéb más is, de nem is megyek bele,…
-
nincs a Henry, szét vagyunk csúszva, de van egy másik kutyánk, akinek minden nap boldogságnap és nagyon jót tesz nekünk. 10 hónapos csak, tele energiával, másfél hete van velünk, most végre lassan tudok úgy dolgozni, hogy oda tudok figyelni. Rengeteg tervem van, ötletem, csak a fejemben nincs rend. Ez az év a lehető legrosszabbu
-
az anyám tavaly és nem
-
szinte mindenki covidos. Ma estére a szomszédék áthívtak minket drinks-re, egy másik párral együtt, akik elköltöznek a faluból, s annak tiszteletére, s mikor kérdeztem, hogy mit hozhatunk, azt mondta a néni, hogy csináljunk tesztet mielőtt jövünk. Amúgy is csináltunk volna, de annyira örültem, hogy ezt kéri. Egy barátnőmék otthon vannak nagy családi körben, kicsit irigykedek…
-
az ember, hogy mikor fejezem be az ajtón a koszorút. Mivaaan? Hát mert hogy szerinte még úgy néz ki, ami nincs kész. Nem teszek-e bele színeket, ezt azt? Nem. Zöldet szerettem volna, zöld lett, csak zöldekből, mindenféle fenyő, örökzöld, fagyöngy.
-
mert folytatódnak itt az események. Meg a covid. Hogy ne legyen a templomCsütörtökön még elmentem templomot díszíteni, de csak egy órát tudtam maradni, mert mentem az ünnepek előtti utolsó fotózásomra, de addigra már leadtam a listát, hogy mit fogunk énekelni, ki olvas fel és mit. Ezt minden évben én rakom össze dizájnilag, a templomfelelős meg…
-
egy óra ilyenkor eléggé látványos tud lenni. Még mindig van mit visszavágni, bár van, amit hagyok februárig. Bújnak a hóvirágok. Nem vagyok fejben a legjobb állapotban, s ilyenkor mindig legjobb ha fényképező van a kezemben vagy a kertben vagyok. Tegnap fényképező volt a kezemben, dolgoztam kicsit, s onnét hazafelé meg kellett állnom tejet venni, vártam…
-
huszonhetedikén rendeltem egy könyvet. Ma szállítják ki. Egyrészről ledöbbenek és kicsit zavar, hogy ennyi időbe telik, micsoda időket élünk, amikor már másnapra lehet könyvet rendelni, másik oldalról meg nyugodjak már le, slow living, mindennek megvan az ideje, ez egy könyv, pont az a lényege, nem életmentő vérszállítmány. Egyébként is ajándék lesz, tehát én nem is…
-
segítek. Ilyenkor van több időm, így megyek holnap egy karácsonyi vásárba segíteni egy barátnőmnek, elő