véget ér a január és már nagyon várom a végét. Ez most nem lett jó, nem kezdődött jól az év, olyan semmilyen itt a tél is, volt pár fagyos nap, de más nem, tegnap meg egyszerre tíz fokot melegedett, attól meg a fejem fájt brutálra, meg volt egyéb más is, de nem is megyek bele, viszont van egy új kutyánk, Finn névre hallgat, két hete és egy napja van velünk. Finnek minden nap egy boldogság, ő minden nap jókedvű, és ez ragadós ám. Tudtuk, hogy majd szeretnénk Henry után egy másik kutyát, de hogy ilyen gyorsan, na azt nem gondoltuk volna. Finn (nem ez volt a neve, de a tulajdonosok megengedték, hogy megváltoztassuk a nevét, mert ők is érezték, hogy elég gáz volt az előző neve, s mivel csak 10 hónapos, ezzel nem volt semmi gond), egy parson russell terrier ő is, ahogy Henry volt. Egy négy kutyás háztartásban élt, két spániel és egy magyar vizsla mellett, mindhárom már idősebb és hát ennek a kicsinek az energiája szerintem elég sokszor kivágta náluk a biztosítékot. Odáig fajult a helyzet, hogy a tíz éves vizsla már le se jött az emeletről inkább, annyira elege volt ebből a kis kutyából. A család meg ezt fájlalta, s úgy döntöttek, hogy megválnak a kis energiabombától. Nekik is fontos volt, hogy a kutya jó helyre kerüljön, a pasinak még a könnye is lejött, amikor Finn-t betettük a kocsiba. Finn vissza se nézett. Köszöni szépen, nagyon jól van. Az első napok brutálisak voltak, mert Finn egy fél percre sem állt meg. Aztán ahogy telt az idő, rájött, hogy itt nem kell három más kutyával versenyeznie és bizonygatnia, hogy ő az erősebb, haha, hogy itt nyugodtan becsukhatja a szemét és pihenhet. Mint kiderült, otthon mindig fél szemmel nyitva aludt, mert ha az egyik kutya már megmozdult, akkor neki is tudni kellett, hogy mi történik. Lassan beállt a rendszer nála, felvette a tempónkat.
Leave a Reply