éppen valami nagy munkában voltam, a számítógépemen, az ember is itthon volt, mert a nagy vihar miatt úgy döntött, nem megy be Londonba munkaügyben, ráér az majd hétfőn is, nagy lesz a vihar, biztosan megáll az élet, rádől egy fa majd a sínekre, kettő is, akkor meg ülhet a vonaton napokig is, szóval nagy munkában voltam, egyszer csak csett és már ki is kapcsolt a számítógép, nem égett az asztali kislámpám, elment a villany. Ezzel elment a fűtés. De ti nem gázzal fűtötök, kérdik, igen, csak a gázfűtést is villanyosan kell felkapcsolni. 11 óra körül volt, világos, sőt, napos is. Kellemes. Oké, úgyis hamar visszajön az áram, addig meg csináljak olyan dolgokat, amiket mindig halogatok, pl. a konyharuhák átválogatása, egy rakás van, amit nem használok sose, mehet a cseritibe, egy rakás, amit már nem fogok sose használni, az jó lesz a kocsitisztogatáshoz. Utána elő a bútortisztítóval, elkezdtem mindent szépen letörölni, elrámolni, egészen jól is esett ez a háztartásbeliskedés. Az embernek nagyon nagyon kellett volna dolgoznia, Németországba nagy fájlokat küldeni, onnét meg vissza, de internet sem volt. A konyha sarkában tudtunk fogni telefonos térerőt, azon át meg tudta osztani a netjét, de az meg semmire se nem volt elég, nem nyomdába történő fájlküldésre. Így bement a munkahelyére, ahova már pontosan két éve nem jár be, de legalább ott még volt net, el tudta küldeni a file-okat, de kiderült, hogy a németek rosszat küldtek vissza, a manus meg már elment haza, mondtam neki, hogy ha ők nem, akkor ő ezen miért aggódik. Itt a vihar, hozzon be tüzifát inkább a garázsból. A garázs nálunk minden, csak nem kocsitároló, ugyanis egyik autónk sem férne bele, viszont vannak ott bringák, fűnyírók, festékcuccok, bútorok. És tüzifa. Három körül begyújtottam a nappaliban lévő kandallóban. Eldőltem a Dorothy Whipple-emmel, a Priory, 600 oldalas, tökéletes, be is fejezem. Időközben az ember a szomszéd, 94 éves nénit rendezte. Átment hozzá, szegény a jéghidegben, sajnos nem tudott volna hozzánk átjönni, de adtunk neki forróvizespalackot, sok forralt vizet, a teáskanna folyton sipolt, végig a gázon volt. Egyszer csak délután beindult a faluwhatsapp. Beírtam, hogy nálunk gáztűzhely van, akinek kell melegíteni kaját, vizet, jöjjön ide nyugodtan. A szomszédaink jöttek át vacsorázni, kandallós-gyertyafényes vacsora, rengeteg gyertyát gyújthattam meg hivatalosan is, nem csak a szokásos napi egy-kettő, nagyon hangulatos volt a ház. Csend volt, kocsi nem járt. Kezdett nagyon nagyon jól esni a nap végére ez a nyugi, s arra gondoltam, hogy hú de meg tudnám én ezt szokni, a természet diktálta tempót.
Fürdés nélkül lehet élni, de nem kényelmes, az, ami a legjobban hiányzott, egy jó zuhany, s nem, nem volt kedvem hideg házban hideg zuhanyt venni szombat reggel. Még szombat este írt a svédszomszéd, szerencsére a háló sarkában is tudtunk térerőt fogni, máshol nem, szóval, hogy a szülei itt vannak (Londonban élnek egyébként), míg ő nincs, de aggódik értük, nem éri el őket, megnézném-e mi van velük. Reggel ötkor dobtam be egy lapot nekik, hogy amint fent vannak, jöjjenek forró kávéra, melegre. Akkor már 6kor begyújtottam a nappalikandallót. Jöttek. A pasinak lila volt a keze. Semmi meleg nincs náluk, ruhában aludtak, müzlit ettek reggelire, hideg tejjel, telefonjuk lemerült. Írtunk a lányuknak, hogy minden ok, megvannak. Egy nagy adag lencselevest terveztem főzni, mondtam nekik, hogy arra is jöjjenek. Ők el, s jött egy másik szomszéd, tudnánk-e adni nekik forróvizet, de addigra az ember pont tett fel békönt sisteregni a gázon, úgyhogy békönös zsömlét is nyomtam a néni zsebébe, kettőt, egyenek valami melegebbet is. A 94 éves szomszédnéninek meg zabkását, azt szoktam én reggelizni mindig, éppen főzöm, mikor az ember mondja, hogy a Cecília enne egy kis zabkását. Már tettem is be neki tálba. Tettem vettem délelőtt, de csak nem mentek ki a fejemből annak a szomszédnak a szülei, annyira hideg az a ház, s előttem voltak az ember lila kezei, aki meg azt mondta, hogy majd kertészkedik (a viharban), attól átmelegszik. Őrült. Forraltam nekik egy kanna vizet, megyek át vele, s ahogy beérek az ajtón, hopp, vissza is jött az áram.
Megmondom őszintén, hogy kicsit szomorú is voltam.
Leave a Reply