kerekerd'eux

az élő adást, fél héttől, ami otthon fél nyolc, de már sietni kellett, mert fél kilenckor ment a buszom, iparkodtam elkészülni, mert a beával tízre beszéltük meg, akkor ér be az ő vonata, nekem pedig az oxfordból jövő buszom, egyidőben, végig figyeltem a híreket, már rég nem találkoztunk, de a konzulátusig az a tizenöthúsz perces séta csak erről szólt, ami most van, a nagy napról, a változás reményéről, s mondhatná bárki, hogy mit pfázunk, mikor itt élünk, hát azért a hazánk nekünk is hazánk és szeretteink élnek ott és szívfájdító látni, hogy mivé lett, sétáltunk, odaértünk, ott concierge van, ő engedett be minket, ránézésre ázsiai ember, aki mosolygott nagyon, kérdezte, hogy a levélszavazást jöttünk-e leadni, mondtuk, hogy igen, elindította nekünk a liftet, felmentünk, ott mosolygós nő várt minket, tartotta a nemzeti szalaggal átkötött dobozt, ami be is dobtuk a leveleinket, csak ennyi? aztán mentünk gyorsan a mosdóba, aztán ki az utcára, mintha hirtelen más időszámításba léptünk volna, aztán mentünk megint egy nagyot, a napos, virágos londoni utcákon, akkor már elkezdtünk munka-család dolgokról beszélni, aztán megérkeztünk a svéd kávézóba, nagyon skandináv rajongók vagyunk mindketten, már előre beterveztünk, ott megebédeltünk, további sokat beszélgettünk, magyarul, és senki nem nézett ránk furcsán, néha ránéztünk a telefonra, hogy mi a helyzet, de már nem aggódtunk annyira, mi megtettük, amit tudtunk, most már szusszanjunk és reméljünk, aztán esett az eső, mi meg elindultunk, ő brighton felé, de én még egy könyvesboltot, gyorsan, ha már kiszabadultam a faluból, vettem is egyet, egy orosz író könyve, az ukrán helyzetről, amit erősen elítél, de nem részletezem, mert még nem olvastam, viszont a buszon david szalay könyvét olvastam, turbulance, magyarul is megvan, nagyon szeretem ezt a pasit, aztán felszálltam a buszra, vissza oxford felé, sütött a nap, az emberek jöttek-mentek az utcákon, a busznál az ember várt a kutyával, sok volt a hét, rengeteget tájékozótam (olvastam, hallgattam, sírtam) nem a köztévéből, hanem okos, értelmes emberekkel készített interjúkból, például, sok cikkből, innen onnét, nem fészbúkról és csak egy helyről, szerencsés vagyok, hogy két csodaszép országot is az otthonomnak hívhatok, de valljuk be, az igazi otthon mindig magyarország marad, hát hogyarohadtéletbe nem viselném szívemen a sorsát?