féligmeddig álmatlan éjszaka után, csak a június okozza, semmi más, szóval mindegy, felkeltem végül, napsütés, kintre teregetés, kutyafuttatás, templomtakarítás. Gondoltam, hogy kellene virág. Elmentem a virágfarmra, itt közel, ahova sokat járok, dolgozni, de főleg jól érezni magamat, gondoltam, hogy nárciszt veszek, mindenből egyet, mert sokfélét ültet mindig, nálam is elkezdtek virágozni, de a java majd a héten indul be, úgyhogy mondta is a nő, hogy menjek, aztán vágjak, amit akarok, ez hatalmas szó, ilyen dália szedéskor van csak. Majdnem meg is hatódtam. A férjét kérdeztem van-e rebarbara, s kapott észbe, hogy téényleg!, úgyhogy szedett egy nagy talicskáravalót, így jöttem haza egy csokor mindenféle nárcisszal és rebarbarával. A rebarbara azóta már meg is sült. Nárciszokat még gyűjtök, az egyik szomszédnál nagyon kis elegáns kezdett el nyílni, whatsappoltam neki, hogy szedhetnék-e egyet, mert éppen távol van európában, szedhettem, jó sok ilyen van nála, mint a gaz, úgy. Nárcisz lázban égek. Várom, hogy az enyémek is beinduljanak, eddig öt-hatféle virágzik még csak. Nade. Dáliát nem akartam venni, mert hogy úgyis elköltözünk, de élj a mának, így most összeraktam egy rendelést, csak nyolcat vettem, szerintem túlélték a földben lévők, de ha nem, addig is: totally tangerine, bishop of york, bishop of leicester, conrnel brons (nagy kedvencem), kelsey anney joy (hú de megtetszett), ralphie, sandia brocade és schneckenstein, ez utóbbiakról sose hallottam még, de nagyon megtetszettek. Nagyon kedvelem a narancsos színeket nyár vége fele, amikor a dáliák beindulnak. Ha megjöttek, elültetem őket külön kis cserepekbe, szedek le hajtást, sokasítom őket. Jól fognak majd kinézni a vadalmafa alatt, ami azóta bekerült a dália-kertbe. Az egy hete elvetett árvácskák már mutatják a zöldjüket.
kerekerd'eux
avagy kerekerdő
Leave a Reply