kerekerd'eux

fagy nap. Kitettem a gyapjúpulcsikat a szárítókötélre, hadd kapja meg őket a fagy. Ha lenne hó, akkor már a szőnyegeket is kivittem volna, de hó nincs. Holnaptól enyhülés, tíz fokkal, elültethetem végre a maradék nárciszokat. Esőnapok jönnek, igazi angol január, szürke, esős. Rengeteg benti dolgom van még, honlapos, könyveléses, minden ilyesmis, mielőtt ezekre nem lesz időm. Eljöttem az instagramról, vagyis le nem töröltem, de hanyagolom, s bár fészbúkozni nem szoktam amúgy sem, de úgy vettem észre, hogy kicsit sok időt vesztegettem az instán, na ennek vége, remélem. Ha annak az időnek a felét olvasásba fektetem, na akkor hány éves a kapitány. Erről jut eszembe, hogy a Czakó Zsófia után elkezdtem a Krasznahorkai legutóbbi könyvét, A magyar nemzet biztonsága, még csak a huszonvalahányadik oldalon járok, de nagyon beszippant. Luxuséletet élek, meg kell mondjam, fagy (amit imádok, de bárcsak lenne hó), az otthon melege, gyertyák égnek, napos-fagyos séta, jóga (nem is fáj éjjel a csípőm már), olvasás, elkényeztet az élet. Miközben Mariától jönnek az üzenetek, hogy a kádban alszik, hogy nem is alszik, oda bújik el, csak a bombák hangja, fűtés nincs, áram nincs, mínusz nyolc, de jön a mínusz tizenhat. Engem ez egyáltalán nem tud hidegen hagyni, s akit hagy, nem akarom megtudni, hogy milyen emberből gyúrták.