ébredtem, bár már tegnap délkörül megérkeztem ide, nagy hőség, hatalmas napsütés, s én rettenetesen fáradt voltam. Az első (angliai) szállásom csudaszép volt és nagyon közel a kerthez, de még közelebb az autópályához. Vacsorázni már nem tudtam, mert későn végeztem a kertben, de az ember még otthon csinált nekem egy szendvicset, azt megettem. Meleg volt, de zaj is, az ablakot nyitva, viszont sok szellő nem jött be, kb ha három órát aludtam, s reggel vissza a kertbe, s az esti gyönyürű fények után jött egy felhős reggel, de mondták, hogy inkább annak örüljek, hogy nem esik, mert ott aztán sokat esik. A kert egyébként eléggé ismert, sok ember jár oda, ötkor elmentek az utolsók, s azután mentem csak vissza, sehol nem volt egy lélek, én zártam két kaput, s reggel én is nyitottam. Visszamentem az inn-be, ott ettem egy jó reggelit (főttojást szoktam reggelire enni vagy müzlit joghurttal), s aztán pakoltam és indultam, jó fáradtan. Summasummárum, dél után valamikor megérkeztem egy kis skót városba, ez már a skót felföld, s mivel jó volt az idő, rengeteg, rengeteg nép volt itt, jajj. Van itt egy híres pékség, bármikor ha erre megyünk fel észak felé, mindig zárva, na végre nyitva, de olyan tömeg, jujj, csak aludni vágytam, de a szobám a folyóra néz (ami persze gyönyörű), s a folyóparton volt mindenki, evett-ivott, élvezte ezt a nagyon ritka skót nyarat. Valahogy sikerült egyet aludnom, majd lementem későebéd-koravacsorára, egy pohár borral, a folyóparton, húdejó volt, mentem egy kört a kis faluban, az embernek vettem újságot, meg mindenféle skót dolgot, nem kínában előállítottakat, hanem itt helyben készült, s ehetőket, aztán este is lett, s tízkor bezártak a kültéri teraszok, úgyhogy kezdett csöndebb lenni, s éjjel már hűvösebb lett a szoba, csak a folyó hangját lehet hallani. Tudtam, hogy reggel, amikor felkelek, senki nem lesz az utcán, akkor majd élvezem a csendet. Reggel megvolt a meditálásom, olvastam egy jót, s most összekapom magam, eszek valamit, aztán irány észak. A hírespékség ma is nyitva lesz, de csak tízkor, nem értem, régen a pékek hogyan tudtak korán felkelni, s most miért nem lehet emberi időben kinyitni, de egyébként is mit izélek, kerülöm a pékárut, mint a tüzet, bár tegnap vettem egy ringlós péksütit, hát talán azért, talán azért maradnék tízig, de inkább nem, nagyon várom már, hogy következő kertben legyek, az a mindennek a legteteje. Nem a kert konkrétan, bár az is (de nem a legteteje, de nagyon ott van), hanem a lokáció, az egy álom.
ezt elfelejtettem kitenni aug 18-án, furi ez a blogponthu felület, de most akkor.
Leave a Reply