Nyújtózik csak, ásít az ember
és kiskertjében elmatat.
Máglyába hord szemetet, rongyot,
kiszáradt, férges ágakat.
Körötte térdig ér a fű,
harapószöld a dús csalán.
Az éles fényben hunyorog,
elüldögél az udvarán.
Majd este lesz, nehéz sötét,
s ő alszik csendben, mint a holtak.
De éjféltájban felriad
és hosszan bámulja a holdat.
Szabó T. Anna
Leave a Reply