kerekerd'eux

avagy kerekerdő


itthon. Végre takarítok. Végre porszívó, meg mosás ezerrel. Meg két hete elszáradt  virágok kidobálása, meg egyáltalán, hú ez a legjobb pihenés most. Rájöttem, sajnos, vagyis eddig is sejtettem, de most már tudom is, hogy utálok repülni. Ott még nem tartok, hogy remegek már akkor is, amikor pakolok össze az útra, szerencsére. Valamit ezzel kezdenem kell vagy átköltözni rendesen Európába és autó meg vonat. Egyébként is mekkora rossz a világnak a repülő. Nem csak a fogmosás közben folyamatosan folyó csapvíz. Viszont ez, de komolyan, nekem ez tényleg új volt, hogy emberek így mosnak fogat, s mostantól heuréka, tényleg, húdejó, hogy mondjátok, akkor elzárom a csapot. Mindig vannak még dolgok, amiken megdöbbenek.  De olyan is van, hogy a nagyonnagyon gazdag  vendéglátónk, de az a nagyon, az nagyon ám, szóval ő, saját maga csinál nekünk szendvicseket a repülőre, mert hát otthon az a sok kaja, ne legyen kidobva, most úgyis pár hétig senki nem megy a házba. Én is lemondtam az avocádóról, pedig eléggé szeretem. De hogy a fenébe ne tudnék élni nélküle. Az ember Lilla táskákkal jár a boltba (én is azzal járnék, ha járnék boltba). Igyekszünk mi is, kis lépések, de hátha ér még valamit. Muszáj.

Orgona az asztalon. Aki anyuka, annak legyen szép napja, de aki nem, annak is.

Posted in

One response to “végre”

  1. interpreter Avatar
    interpreter

    Szia! Bocs, hogy belebeszelek, meg nyilvan nagyon kicsit is szamit, de en nagyon orultem amikor belefutottam az OVO zold tarifajaba. Egy extra £5-ert havonta megigerik, hogy a neked szallitott energia csak sustainable forrasbol jon. (amit nem ertek hogyan, de bizom benne nem lehet ilyeneket csak a levegoben megigerni) + ultetnek 5 fat. Mi evek ota veluk vagyunk, nagyon jo szolgaltato, tiszta, atlathato szamlazassal.

Leave a Reply

Discover more from kerekerd'eux

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading