végre, valahára. Olyan szárazság volt már, sok napsütés, szelek, elfogytak a tócsák, eltűnt a sár. Porzott már a föld a bújó nárciszok alatt. Tegnap végre megmetszettem a rózsákat, kiástam egy nagy varjúhájat, s visszavágtam a maradék mindent, ami még volt, őszirózsa, például. Az ember nincs itthon sok napig, na jó, a hétvégén lesz, de ma már birtokba vettem az étkezőasztalt, végre nem az ő képernyői és munkás cuccai terítik be. Elkezdtem a vendégszobát rendbe tenni, a koronavírus annak sem tett jót, mindent oda pakoltunk, majd elvisszük a cseritibe, majd eltesszük a garázsba, úgyse jön senki, de márciusban már ittalvós vendég jön, meg egyébként is nagyon bizakodó vagyok, hogy idén könnyebb lesz utazni és mindig lesz ott a szobában majd valaki, kilátással a kertre. Át kell néznem az ágyneműket, lepedőket, meg aztán valahogy egyensúlyt kellene találni, mert az ember játszós (gitározós) szobájának tekinti, én azért mégis szeretném, ha vendég jön, ne a gitárok lepjék el. Mintha baromira nem lenne dolgom, nekiláttam szinte nagytakarítani. De hát esik az eső, pont jó nap pakolászásra (úgy csinálok, mintha nem volna ezer más dolgom)
Leave a Reply