messze megyek dolgozni, szeretek belőle nyaralást csinálni. Az csak annyi, hogy másnap megnézek a környéken egy kertet vagy pár szép kis falut, aztán húzok haza. Északra utaztam ünnephétfő este, de előtte még volt egy tanítvány, Amerika egy nagyon meleg részéről, s mikor a szokásos howareyou-nál panaszkodtam, hogy micsoda meleg van itt, a huszonegy fokkal, eléggé viccesnek találta. Ma huszonhét is meglesz. Így aztán nem hosszabbítottam a munkát, jöttem haza, bár csábító volt a Tóvidék, viszont arról meg azt kell tudni, hogy boldog-boldogtalan oda megy most nyaralni, nekik kell a pénz, ami jócskán kiesett tavaly, viszont annyi az ember, de aaaaannyi. Nem minden helyi annyira boldog, mint az éttermesek vagy a nyaralók, az biztos. Őszre tervezek magunknak valamit itt az országban, Wales vagy Tóvidék, még attól is függ, hogy hol találunk szállást, mert már azt sem egyszerű, de mindegy, nem szaladok előre, addig még haza is megyek. Egyébként szállásról jut eszembe, van a Landmark Trust, régi, történelmi és építészeti fontosságú házakat újítanak fel, egykettő már a teljes szétesés szélén, de ők visszahozzák az eredeti formájukba, s a legjobb, hogy nem tesznek bele se tévét, se wifit, az épületek csodálatosak, a berendezés pont a kornak megfelelő, semmi divatos, de kényelmetlen kanapé, semmi csillogófényes konyhapult. Ilyesmi szállásokban gondolkozok én mindig. Wales-ben van rengeteg régi parasztház, álommódon felújítva. Hú de elkanyarodtam, nem is tudom mit akartam mondani, rettentő fáradtság ül rajtam. A héten itthon dolgozok már csak, aztán irány újra. Ja, elkezdtem hangoskönyveket hallgatni a kocsiban, attól féltem, hogy majd elvonja a figyelmemet, de nem, nagyon szeretem. Csak előny, ha indulás előtt bekapcsolom az appot. Hjajj ez a mai világ sokszor úgy érzem, hogy húz el mellettem ezerrel, s nem tudok, de igazából nem is akarok lépést tartani vele.
Leave a Reply