kerekerd'eux

most két héttel ezelőtt, amikor az eb életéért folyt a küzdelem. Lehetne éppen november és mennénk bele a téli, sötét, hideg hónapokba. Rettenetesen szerencsésnek tartom magunkat. Életmódunkban sokat nem változtat az elzárkózás, soha nem jártunk tömegbe, nem lételemünk a bulizás, a vásárolgatás, jajj, sőt. A kutyát vinni kell, de nem érti, hogy a szomszédnénivel miért kiabálunk egymásnak sok méter távolságból. Azért ő odaszalad, megkapja a kis treat-jét, elköszönön és már jön is vissza hozzám. Holnap megy kutyanapközibe, végre, neki is jó, a tulajdonos nőnek is, szegény már aggódik, hogy bezár. Na azon én is aggódok, de az egy másik történet. Az ember ma hazacuccol munkából, tud egy laptoppal is dolgozni, de hatalmas exceleken dolgozik (hát sajnos nem bankár), úgyhogy elhozza a nagyképernyőt. Lesz ám ennek jó vége is.  Csak még olyan nehéz látni, de vannak ám jelei. Na, még azt akartam mondani, hogy majd most a kapitalista nyugat is megtudja, hogy milyen az, ha nincs valami a boltokban. Mesélem az embernek, hogy volt úgy, még halványan emlékszem ilyenekre, hogy szólt az Ili, például, hogy holnap jön aszpikos, például, menjünk reggel 7-re, mert hamar elviszik. És nem volt vírus és nem volt háború sem. A szó szoros értelmében egyik sem.