kerekerd'eux

de folytatom a történetet. Kb ott, hogy azután el is mentem járni egyet, pont egy hete, jé, tisztára, mint Elizabeth Bennet, át a földeken, mert itt lehet ám jönni menni bárhol. Szóval a Country Living küldött el erre az öt napra. Tanulólecke volt ám nekem ez is. Tavaly nyáron, amikor egy kertet fotóztam Cheshire-ben, akkor hazafelé kerülővel jöttem Derbyshire-en át, de előtte megkérdeztem a barátnőmet, hogy szerinte hol álljak majd meg szépfalu vizitre. Ő pont ezt a falut javasolta. Ahol én akkor meg is álltam. Csak az volt júliusban és irdatlan hőség volt és minden fakó és napos és kiégett, a várt felhők és szürke házak és mélyzöld, na az sehol nem volt. De volt egy rakás túrista. Nagyon fura volt ez a falu, mintha százévekkel mentem volna vissza időben, de közben mégis ma. Szépséges cottage-ok előtt műanyag székek és műanyag fehér sátrak. Na ilyesmiről beszélek. Fura volt nagyon. Tisztáztam is magammal, hogy Derbyshire-be tuti visszajövök, na de ebben a faluban tuti nem fogok többet megállni. Volt ám úristenezés, amikor a CL mondta, hogy ide kell mennem öt napra. Vicc. Az élet adja ám ezeket rendesen. Az előítéletemnek egy nagy pofont. Féltem kicsit, hogy majd hogy leszek én ott az emberekkel, egyáltalán szóba állnak-e velem, hagyják-e, hogy lefotózzam őket. Hát ennek az lett a vége, hogy szerdán tea egyik családnál, supper egy másiknál (a supper egyenlő dinner egyenlő tea, az megvan? majd elmesélem), bejártam hátsókertekbe, mert hamar felmértem, hogy honnét a legjobb a kilátás az eseményekre (majd erről egyébként időben mesélek mindent), körbejárhattam a kastélyt csak úgy, ha reggel kint fotóztam, akkor már kikukkantottak az első teájukkal a népek, jóreggelt, ha kocsival elhúztam valamerre, integettek az út széléről, mosolyogtak, tisztára beépültem. Ezt imádom ám én a falvakban. Mesélek még, csak vacsorára hív a csengő az ember.