kerekerd'eux

naplóm. Ülök az ablakban (ez a széles ablakpárkány, tudjátok, ahol lehet üldögélni, olvasni, meg blogot írni), gyönyörködök a kilátásban és az esőben is, de ezáltal a szép felhőkben is, mert a nap is próbál sütni. Igencsak szép helyre kerültem. Ha nem gondolok arra, hogy az a környék (kb leszámítva a mi Oxford és a Cambridge (nem célozgatok én semmire) körzeteket, akkor mindehol a brexit párt győzött, szóval itt is, na ezek meg amúgy is eléggé nacionálisak, messze élnek a civilizációtól, ejnye, ilyet nem szabad mondani, de mindegy is, mindenki kedves, aranyos, senki nem dobált meg kővel még, mert magyar vagyok. Hogy a pasim skót, azért még simán megdobálhatnak, sőt annak nagyobb esélyét látnám. Tegnap találkoztam a földesúrral, Sir R, így kell ám mondani, nem R-nek, hanem Ricsárdnak, csak én rövidítem, majd bemutattak egy csomó embernek, mert most aztán bátornak kell lennem, nincs ám itt elbújok a fényképező mögé és elvagyok a virágokkal meg a gazokkal. Mert itt kőkeményen emberekhez kell beszélni, irányítani őket, kérni tőlük, kedvesen, csak tizenötperc, egy krva képet, mondom, hogy megéri, örökre meg lesz az a csoda, én elhiszem, hogy igen elfoglaltak, de azt az egy képet, már mindent beállítottam, adjon tizenöt percet. Meg hogy lassabban, álljon meg, most ne mozgassa a kezét, ilyenek. De mondom, eddig rendben. Ma dolgozok, de holnap meg szabadnapot adok magamnak, tekergek egyet a vidéken, Derbyshire nem ronda helye a világnak. Ha író volnék, leírnám, hogy a kilátok a dimbes-dombos vidékre, pici kis sövények választják el a földeket, egyiken birkák, másikon tehenek, néha elkapja őket a napsugár, ahogy fut a felhőkkel. Lehet, hogy ki is megyek inkább és megörökítem ezt, aztán majd folytatom.