nagy ünnep és keserves munka, a szilvát évekig kell főzni, nekem, gyerekeknek legalábbis úgy tűnt – egész nap rotyogott az üst az aklok mellett. Aznap a birkákat sem vittük ki legelni, a lekvár mellől egy pillanatra sem lehet elmozdulni, azonnal odakapja az alját, és nincsen annál nagyobb szégyen, mint hogy megégett a lekvár, azt az egész utca a szájára veszi, pedig mindenkinél megég egyszer, de azért olyan jó, mikor másnál ég meg, és úgy lehet tenni, mintha nálunk soha az életben nem kozmált volna oda.”
Grecsó Krisztián, Harminc év napsütés c. könyvéből. Novellák, hjajj imádlak benneteket. Szívfájdítóak is ám.
Leave a Reply