kerekerd'eux

én most is mondani, hogy a jóságos ég ezt is megoldja és minden jóra fordul, örökre ebben hiszek, másban nem tudok és nem is szabad hinni. Mindegy, most már azt is közölték, egy kedves rokon anyámmal kifundálta, hogy a tesómnak meg nekem érdekünk, hogy anyámat támogassuk, mert aztán ha meg meghal, a felhalmozódott adósságait úgyis nekünk kell kifizetni. Ó hát én azt tökéletesen el tudom képzelni, hogy vannak szülők, akik a gyerekeik jövőjéről egészen más formában gondoskodnak. De az anyámról olyan tökéletesen el tudom képzelni, hogy ő inkább az adóssághagyós verziót játssza meg. Hálisten a mama jól, de hát mennyire van az az ember jól, aki háromszor megkérdezi tőlem, hogy hogy van az anyukája, aki a nyolcvanas évek végén halt meg, meg hogy hol lakik most az ő nagymamája. Nem emlékszik a házára, a bútorokra, semmire, az teljesen kimarad neki, de sok sok mindenre teljesen rendesen. De anyám eldöntötte, hogy a mamát hazaviszi, senkivel nem beszélte meg, önként döntve (mert gondolom kellett a piára a pénz), nem fizette be a mama otthondíját a jövő hónapra már, lebeszélte a hazaszállítást is valakivel. Fél év telt el, hogy a mama majdnem meghalt, most olyan szépen rendben van. Nem tudom mennyi idő kell szegénynek, hogy újra lerobbanjon, mert anyám ki fogja csinálni minden téren, de teljes erőkkel rajta vagyunk egy szuper szociális otthonon, hogy oda aztán be tudjuk vinni. Ja, én, hát nekem meg a tesómak egyszerűen nincs jogunk, így, joggal dobálózik, beleszólni, mert mi a mamának csak az unokái vagyunk és nem a gyerekei, nekünk nincs jogunk belepofázni. Megkaptuk. Na lesz ez még máshogy is.