meséli az ember anyukája, a férje és annak testvére, lejöttek Londonba dolgozni. Hozták magukkal a kőkemény skót akcentusukat. Itt meg nem értették őket. Azt hitték róluk, hogy magyar menekültek..
Ma agyagozós délelőttöm volt. Már nem csak a kert miatt járok ám, már nagyon szeretek korongozni is, néha megy, néha nem. Ma mázoltam, meg, na ezt nem tudom mi magyarul, turning-nek hívjuk, amikor kis darabokat szedegetek le róla, szépítgetem picit, amikor már úgy ahogy megszáradt, még égetés előtt. Meg almát szedtem, óra után. Rengeteg almafájuk van, mindenféle. Kérdem a nőt, hogy melyik a legjobb evésre. Elvezet egy fához, leveszek egy almát, beleharapok. Atyaég, azok az emlékek, amik azzal az almával jöttek. A mama kertjében volt egy pici almafa, Pistabátyja, a mama testvére, kedvence volt, mindig úgy hívtuk, a Pista almája. Nem tudtuk soha, hogy miféle. Aztán annak a fának is vége lett. Pistabátyja ötvenhatban ment ki Hollandiába, majdhogynem viccből, ha ennyien mennek, miért ne menjek én is..
Leave a Reply