kerekerd'eux

soha nem voltak a kedvenceim a régi munkahelyemen, engem konkrétan baromira idegesített, hogy alig tudtak valamit a termékekről, amiket gőzerővel marketingoltak, fényeztek, csillivillibe csomagoltak, nagy szavakkal. Aztán megvilágosodtam. A ma reggeli hajmosásnál. Elmegyek két napra Franciaországba és mivel jövök haza, új samponokkal. (Oké, vettem sajtot is).  Nekem ez a heppem. A lényeg, hogy átlátszó flakonban legyen, ne  krémes legyen a sampon maga, hanem átlátszó, valamint sárga vagy színtelen. Az átlátszó zöld határeset, de átlátszó narancssárga szóba se jöhet. De ez még nem elég. A külsejére legyen az írva, hogy citromot vagy szőlőt (vagy hársat, mint ez utóbbim) tartalmaz. Akkor aztán nekem el van adva. Ha engem nem érdekel, hogy mi van a flakonban, akkor a marketingest miért érdekelje, ha nekem ilyen frankó kis trükkökkel el lehet adni. Sampon sampon, nem? Na ugye. A hülye vásárló. Na ennyit elöljáróban Normandiáról. Kettőkor estem haza, ötkor kelt az ember, mondtam neki, hogy a kutyára a nyakörvet gyorsan tegye rá, mert én tuti aludni fogok még, amikor érte jönnek (ma van napközije). Hát arra ébredek, hogy hallom a nőt az ajtóban: hello, sweetheart! Még szerencse, hogy van kulcsuk, a kutya odaszalad az ajtóhoz, aztán húznak el. Én meg hajat tudtam mosni az egyik új samponommal. Végre.