van itt holnap. Már egy ideje téma, de én olyan könnyedén átsiklok felette, engem nem érint, nincs gyerekünk, gondolom magamban. Aztán ma jöttem rá, hogy hát ‘isze apám nekem is van. És milyen furcsa, hogy van, de nincs. Amikor az ember hároméves, akkor még mit ért, meg mit tehet róla. De amikor harminc lesz, akkor tehetne érte, felnőtt fejjel, de akkor meg már elmúlt egy jó csomó év és nincs közös múlt, onnét így nem látni a közös jövőt sem. Amúgy sem vagyok ott, amúgy is messze vagyok, könnyű. Az. Úgyhogy van én nekem apám is, anyám is. Van is, nincs is.
Csütörtökön egy ötvenedik szülinap fotózásra mentem. A pasi kért fel, iszonyatosan kedves, amennyit én láttam persze belőle, meg beszéltünk, de tényleg nem a felvett kedvessége volt, hanem kedves nagyon és mindig a nevemen szólított. Ügyvéd. Londonban. A felesége magával hozott a házasságba három huszonéves pcsát. Két sminkes jött le Londonból, hogy őket kisminkelje. Ilyesmi. Megszólalt a telefon, míg a családi képeket csináltuk a buli előtt, az egyik, hogy ez biztos a daddy lesz, gyorsan vegyük fel. A pasi pedig várt türelmesen, kedvesen, mosolyogva. Aztán jött a buli. A daddy ott is ott volt. A születésnapos (mostohaapa) pasinak semmi kérése nem volt, csak hogy örökítsem meg a bulit. Aztán ott, egyetlen egyet mégis kért tőlem. Hogy csináljak a lányokról és az apjukról egy közös képet. Se a lányok, se az apjuk még csak rá se sz-rtak, hogy ott vagyok, a daddy egyszer se nézett rám, sőt, inkább volt bunkó. A mostohaapa pasi meg azt hitte jót tesz. Tényleg. A lányok le se szrták, még a családi képeknél is láttam, ahogy a képeket vágták rá. De amikor a buli, amiért az ügyvédpasi kicsengetett tízezer font körül (nem a fotósnak, haha), szóval amikor a buli elkezdődött, akkor úgy viselkedtek, mintha róluk szólna, a pasi, hogy ő ötven, az meg kit érdekel. Oké, hogy nem tudok semmit a háttérből, belecsöppentem az életük egy apró pillanatába, majd boldogan a kocsiba vágtam magam és vezettem haza szépséges dimbek dombok között.
Mostohaapám nekem is volt. Mondjuk vele nem igazán volt bajom, isten nyugosztalja, meg aztán főleg, halottakról jót vagy semmit. Ez a történet mindig eszembe jut vele kapcsolatban. Gimis koromban dolgoztam minden nyáron a falu postáján, újság és nyugdíjkihordó voltam, mert jogosítványra kellett. (Anyám Ausztriában vette még a wcpapírt is akkor, csak úgy mondom) Bejártam Sopronba vezetni, hullán jövök haza egyik nap, leszállok a buszról, a mostohaapám a buszmegálló melletti benzinkúton dolgozott. Baromi fáradt és szomjas voltam, megkértem, hogy vegyen nekem egy fantát. A válasz az volt, hogy vedd meg te, van neked pénzed. Távoztam, majd hallottam, ahogy bejött két kamionos és meghívta őket egy-egy sörre. Na hát ilyenek jutnak eszembe, apák napja előtt egy nappal.
Leave a Reply