kerekerd'eux

avagy kerekerdő


egyszerűen nem tudja megértetni, hogy miért nem ragaszkodom referenciához a lakás kiadásakor. Azért nem, mert szerintem azzal kitörölheti a kutya hátsóját. Szerintem egy olyat bárki tud kreálni, akárkinek a nevében, nem fogok elmenni a józsihoz, aki ad egy referenciát a bélának, hogy figyelj józsi, ez nem is így van, ez a béla összetörte a kredencet, azonnal fizesd ki helyette. Vagy mi? Én ebben nem hiszek. Adjon rendesen kaukciót, aztán béke vele. Ja, az van, hogy a szuper norvég-lengyel lány három hónappal korábban akar lelépni, pedig olyan jó volt, mint egy álom, szinte elképzeltem, hogy az egész lakáshitelt ő fogja kifizetni, hát most mit csináljak? Megkértem, hogy keressen valakit maga helyett akkor villámgyorsan. Két nap alatt talált is. És még csak ügynöki díjat sem kap, mint a korábbani  srác, aki nagy nehezen talált valakit és lenyúlt egy havi albérletet. Mindegy, felfogom úgy, hogy általa lett egy frankó, ügyvéd által összerakott szerződés, amit vígan tudok már lobogtatni bárkinek. Szóval visszatérve. Referencia nem kell. Én még munkahelyre sem kérnék. Bizonyítson. Ne más mondja meg, hogy szerintük milyen, mert ami másnak jó, lehet, hogy nekem pont nem. Namindegy.

Posted in

Leave a Reply

Discover more from kerekerd'eux

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading