kerekerd'eux

szívvel nézem a Wimbledont (hajráfedereeer), mert kint fülledtség, a fejemben pókállók, éjfélkor értünk haza az erdőből, utána még át a farmra, mert ott meg születésnap volt, a kutyát is vittük oda, mert egész este egyedül volt, hadd legyen neki is jó, így ma délig aludt, igen vicces egy állat ez. Az erdőben meg, ott meg vacsora volt. Még ezeréve, amikor a porftoliomat kezdtem összerakni (azok a képek azóta már rég nincsenek ott:), megkerestem ezt a farmot az erdő mélyén, hogy eljöhetnék-e fotózni. Persze hogy mehettem és azóta is barátok vagyunk. Nem járunk össze rendszeresen, de úgy megyek oda mindig, mintha haza mennék. Na ők és a falunkban egy híres szakács, összefogtak és csináltak egy estét, al fresco, a veteményes közepén, hát valami mese volt. Én vittem a fényképezőt, meg az embert, ők meg vittek minket a traktoron az erdő egy olyan részére, ahonnét lélegzetelállító kilátás nyílt, ott volt egy gin kóstoló, majd vissza a farmra és kezdődött a hatfogásos vacsora. Az egyik oldalamon egy francia nő ült, aki csak akkor szólt hozzám franciául, amikor leszólta az egyik fogást, a borválasztékot és a sajt miért van az édesség után, meg egyéb észrevételek, a másik odalamon meg egy helyi sajtkészítő ült, akiről kiderült, hogy rokona Ian Flemingnek, de ezt itthon guglizás után nyomoztam ám ki, így nem kérdeztem tőle hülyeségeket James Bond ügyben, véletlenül sem. Jó nap volt, szép este, kedves emberek. Sokat lökött a mostanában majdnem depressziós állapotomon. Az ember szerint vetessek vért, mert mindig álmos vagyok. Én meg mondtam neki, hogy tudom, hogy amint beteszem a lábamat a háziorvoshoz, egyből leoszt, hogy fogyjak le, menjek többet sportolni, étkezzek egészségesen és húzzak a fenébe az ilyen panaszaimmal. És igaza is lenne, így megspórolok egy vizitet, és összekapom magam, vény nélkül.