nyitva az ablak. gyerekek kiáltoznak, sikongatnak.
csak a hangfekvés ismerős, az önfeledtségé,
a mindenből kiszakító álomvilágé.
emlékszem éliás nénire:
csendesedjetek!
s ahogy kórusban kántáltuk: éliás, tóbiás, egy tál
dödölle.
nem értem, mit kiabálnak.
a tavaly nyáriak elcsendesednek, s jönnek újak,
semmi nem változik,
a hangfekvés, a nyáröröm ugyanaz,
a megismételhetetlen.
ülök a gép előtt az ablak mellett,
nem hallgatózom, csak hallom őket
és fölismerem a hangomat.
Birtalan Ferenc
Leave a Reply