meg kővel. Végre valahára befejeztem a Fehér Királyt. (Tizen)négyszer annyi ideig olvastam, mint a kérszer olyan hosszú Máglyát (imádtam). Igaz, hogy a végén elsírtam magam, de visszasírni nem fogom, az biztos. El is ajándékozom jógyorsan. Nem kiszúrásból, hanem tudom, hogy sokaknak ez a könyv a nagynagy, hátha pont jó helyre adom majd. (A történettel nem volt bajom, sőt, nagyon is megérintett, de úgy érzem, hogy Dragomán írása a Máglyában sokkal íróibb, sokkal letisztultabb.)
“a megérzések nem mindig az igazságot mutatják, hanem sokszor csak azt, amit az ember érezni akar”
Leave a Reply