az ablakban, a reggeli kávémmal. Nézem az esőt, a virágzó nárciszokat, a teheneket, a kertet lent tele hunyorral, a templomtornyot. Nem győzök betelni azzal, ami itt van, kezdve az emberrel és a kutyával, a csokor nárciszokkal, amik a vázákban vártak. Esik az eső, de már háromszor lejártam a kertet, a kutya nem jön ám ki velem ilyenkor, kidugja a fejét és fénysebességgel visszafordul. Ah, mennyire jó itt lenni. Közben arra is gondolok, hogy milyen szerencsém van a barátnőimmel, hogy olyan barátaim vannak, amilyenek, hogy mégis milyen jófej ez az élet, milyen jó hozzám, úgy, ahogy van.
kerekerd'eux
avagy kerekerdő
Leave a Reply