Most hallgatok, süvít a szél.
Igen, az ablak korhadt.
Tél van, s a hold ma nagykaréj.
Napjaink összefolynak.
Teát iszom, kilöttyen és
az ablaküveg reccsen.
Nincs bennem semmi törtetés.
Átömlik rajtam estem.
Míg elernyed az éjszaka,
kint tél, huzatos ősz itt.
Hős nem vagyok, csak kortalan,
a gyávaság se bőszít.
Viselni el, akármi jel
múlásra sürget folyton.
Sorsával játszik, aki mer:
éj-jelem brossként hordom.
Kürti László
Leave a Reply