aznap éppen estebédre vártalak
időben érkeztél ahogy mindig
odakint terítettem meg az asztalt
méz nap ömlött ki a poharunkból
egymással szemben ültünk és néztelek
halántékodon vibrált egy izom
ha kortyoltál vagy törted a kenyeret
nem nagyon beszéltél csak hallgatóztál
s a kezemet fogtad kis ideig mégis
valahogy ránk sötétedett minden akkor ott
ripsz-ropsz fürgeséggel ahogy őszhöz illik
emlékszem füstölt a gyertya
majd mintegy varázsütésre lángra lobbant
mosolyogtunk s elfojtott vágyad melegétől
fekete ághegyeken reggelig
pirosra értek a savanyú körték
Dobos Krisztina
Leave a Reply