ez a kutya kikészít engem. Az embernek még oké, fél nyolckor kilép az ajtón, a következő fél nyorckor belép. A közte lévő időt, áhh. Tegnap a híres türelmem is kezdett már fogyni. Mára már jobb volt, de azért is, mert két hét után végre jó a mosógép, ezt is belefoglalom a hálaadási listámba. Amikor az ember itthon, akkor persze nem sorakozik állandóan az ajtóban ez az ördögállat, hogy ki akar menni. Reggel viszem negyven percre, jót tesz nekem is munka előtt, még sötét kint minden, ráadásul ma még szakad is az eső, de jól esik így is, most már kutyaszaroszacskót sem felejtek el vinni magammal. Na reggel, meg munka után is egyszerre, nagy séta (ennyi emberrel, mint most, kutyával sétálva, még soha nem beszélgettem itt). Próbálok néha nagyon nem tudomást venni róla, próbálom elhinni, hogy tényleg nem éhes, amikor éhenkórászként bedugja a fejét még a sütőbe is, olvasok okosságokat kutyanevelésről, adjon az ég még türelmet, néha azt hiszem, hogy nem itt a helye nálunk, közben pedig nagyon imádjuk, megválni biztosan nem tudnánk tőle, meg hát azért na, két nap után nem adom még fel, persze, hogy nem. (most meg a kanapén szuszog.. késsz)
kerekerd'eux
avagy kerekerdő
Leave a Reply