nehezemre a sütire nemet mondani, pedig húú, micsoda illata volt! Dolgoztam tegnap, az álomkertben, az egész teljesen felfoghatatlan, továbbra is. Úgy járok oda, mintha a legtermészetesebb dolog volna. Idén már harmadszor. Két kertész volt ott, meg a nagykerttervező és a férje és az anyukája. Akkora helyen nem nehéz covid időkben sem dolgozni. Amíg a két kertész befejezték az elkezdett munkát és mielőtt nekifogtak volna annak a munkának, amit mentem fotózni, addig a nagyterveztővel elmentünk hóvirágokat tőosztani, patak, primulák és rengeteg-rengeteg hóvirág. Nézem a képet a fényképezőn keresztül, s nem is fogom fel, amit látok. Teljes idill. Aztán ebédeltünk. Kint. Az ereszték alatt. Itt az ebéd általában leves. Kenyérrel, vajjal, sajttal. Teljes idill, továbbra is. Na de nem ide akarok kilyukadni, hanem nagyon fontos, hogy ebédnél egy magyar kertészről beszéltünk, az egyik kertész jól ismeri, s csodajókat mondott róla. Ismerem a történetüket kicsit, de olyan jó volt így mástól hallani. Szívmelengető. Aztán véget ért az ebéd. Itt nincs kávé utána meg süti, hanem az majd olyan három óra felé jön, de akkor már tea, akkor én már nem voltam ott, de eljöttem
Leave a Reply