sétát nyomtunk Henry-vel ma reggel, hogy még délutánra is maradt belőle, abból táplálkozok, egész nap. Levettem pórázról, farmtól farmig. Benne van a pakliban, hogy megkergeti a teheneket meg a birkákat meg a nyulakat. A nyulakat már nem nagyon látja, túl hosszú a fű, a birkák baromi biztonságosan körbe vannak kerítve, a tehenet (meg a bikákat)…

sétát nyomtunk Henry-vel ma reggel, hogy még délutánra is maradt belőle, abból táplálkozok, egész nap. Levettem pórázról, farmtól farmig. Benne van a pakliban, hogy megkergeti a teheneket meg a birkákat meg a nyulakat. A nyulakat már nem nagyon látja, túl hosszú a fű, a birkák baromi biztonságosan körbe vannak kerítve, a tehenet (meg a bikákat)…

régi barátaimmal álmondtam, akiknek a nagyfia most érettségizik, aztán meg hogy összeállt az Abba, nagyon örültem, de a szőke nem volt már a csapatban,  erre elkezdtek folyni a könnyeim, hogy már az sem a régi, föl is ébredtem, azonnal. Itt sem minden a régi, mert a búza duplán elnyeli a kutyát, a gaz meg elnyeli…

régi barátaimmal álmondtam, akiknek a nagyfia most érettségizik, aztán meg hogy összeállt az Abba, nagyon örültem, de a szőke nem volt már a csapatban,  erre elkezdtek folyni a könnyeim, hogy már az sem a régi, föl is ébredtem, azonnal. Itt sem minden a régi, mert a búza duplán elnyeli a kutyát, a gaz meg elnyeli…

Átfúj rajtam a szél, mint a rácson, mint bekerített nappalaimon, porral dörzsöli bordáimat, fényesedjenek át a bőrön, belémakasztja a város letépett plakátjait, hogy emlékezzem a történelemre. Átfúj rajtam a szél, nekemsodor lobogós papírsárkányt, szemetet, tiszavirágot, talpalt könyököt, tiszta lapot, rozsdabarna hitet, háztáji naprendszereket, hogy belegörnyedek, mint rostát ütögető asszonyok. Ideálltam fák és nyitott ablakok közelébe,…

Átfúj rajtam a szél, mint a rácson, mint bekerített nappalaimon, porral dörzsöli bordáimat, fényesedjenek át a bőrön, belémakasztja a város letépett plakátjait, hogy emlékezzem a történelemre. Átfúj rajtam a szél, nekemsodor lobogós papírsárkányt, szemetet, tiszavirágot, talpalt könyököt, tiszta lapot, rozsdabarna hitet, háztáji naprendszereket, hogy belegörnyedek, mint rostát ütögető asszonyok. Ideálltam fák és nyitott ablakok közelébe,…

Kimondhatatlan vágyom azt a percet, amelyben élek. S el nem érhetem. Idő, idő! szüntelen benne reszket a gyönyörűség és a félelem. A szem fölmagzott, hosszú fűbe gázol, egy mécsvirág, egy csíkos kerti szék, gálic-kék szőlők, nádas pincegádor, egy völgykebel, a tó, a tó, s az ég – hogy érem el? Hisz úgyis képtelenség, hogy ott száll az egzotikus jelenlét, a lepke-Föld a létlen űrön át,…