Month: April 2013
-
az első program, hogy kisétálok a kávémmal és meglesem mi új nyílott, hopp, megint egy tulipán, hogy mennyi magból bújt ki a zöldje, minden nap annyi új. Hova ültessem a gyöngyvirágot abból a cserépből, amit a kutya összetört, nem az ő hibája, én tettem rossz helyre, egyébként nem rombol semmit. Este az utolsó program, hogy…

három napja nem fűtünk. Hajnalban meg nem alszunk a madaraktól, de legalább már van éjjeliszekrényem, amit (tavaly lomvásárban vettem, csak tologattam a felújítását) végül pirosra festettem. Sárga és piros voltak a lehetséges színek, de az egyetlen közeli bolt, ahol festéket is árulnak, ott csak piros festék volt, ennyi. Már egy Weöres-t már rá is tettem,…